Gyűjteményi tárgyaink
Zöldmázas kancsó
A Föld napja alkalmából sok múzeum és gyűjtemény posztolt zöld tárgyakról képeket. Mi is így tettünk ezzel a zöldmázas kancsóval, amelynek történetét most megosztjuk Önökkel. Lakossági felhívásunkra elsőként a Hermann Ottó Általános Iskola válaszolt, akik több éve szorgalmasan gyűjtötték a néprajzi és iparművészeti tárgyakat a szülők segítségével. Gyűjteményüknek azonban új helyet kellett keresni, mivel új osztályokat kellett nyitni, és a tárgyak kiszorultak a termekből. Ugyan lakossági felhívásunk az újonnan alapítandó Magdolna Udvar Helytörténeti Gyűjteményére vonatkozott, a tárgyak inkább a már meglévő Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjtési körébe illeszkedtek. Intézményeink megállapodtak, és átvettük a tárgyakat, amelyek közül sok már a kiállítást színesíti.
A gyűjtemény sokszínű, és egyik legszebb darabja a képen látható kancsó. A magyar fazekasok kedvelt máza a zöld, amely ezt a kancsót is díszíti. Az agyag alatta nincsen festve, a vájt mintákba beleült máz sötét kontrasztot nyújt. Kivitelezése alapos és szép, de a készítő neve és a készítési hely meghatározása nélkül nehéz kitalálni, hogy ünnepi alkalomra készült-e a kancsó, vagy mindennapi használatra.
Szenes vasaló
Nem lehet pontosan tudni, hogy mikor találták fel a vasalót, de leltek bizonyítják, hogy az i.e. 3. században Kínában már használtak serpenyő alakú vasalót. Magyarul először a 17. században olvashatunk a vasalt selyemről. I. Rákóczi György levelében.
A vasalókat vagy kívülről fűtötték föl, vagy belülről. Gyűjteményünkben az utóbbi típust őrizzük – belsejébe faszenet tettek, amely folyamatosan izzott. Ha elaludt, lóbálással keltették fel a tüzet. A kevésbé díszes vasalók nyele fából, a szebbeké elefántcsontból is készülhetett. Szenes vasalókat egészen a 20. század elejéig használtak, de az 1920-as évekre már elterjedtek az elektromos vasalók is.
Paradicsom passzírozó
Ezúttal egy olyan tárgyat mutatunk be, amely a legtöbb „ilyen nekünk is van/volt otthon” felkiáltással rendelkezik gyűjteményi tárgyaink közül. Özvegy Tóth Győzőné konyhájában persze több ilyen tárgy is kiérdemelné magának ezt a címet. A Barlanglakás Emlékkiállítás célja, hogy olyan enteriőröket mutasson be, amelyek az egykori háziasszony életének tereit rekonstruálják. Ilyen a konyha is, amelyben többek között ez a paradicsom passzírozó is látható. Napjainkban talán visszatér a divatba, hogy a háziasszonyok maguk készítsék a befőzött paradicsomot. Ha ennek okán paradicsompasszírozót akarna venni, örömmel tapasztalhatja, hogy hasonló a bemutatott tárgyhoz hasonló formájú eszközök ma is elérhetőek, persze rozsdamentes acélból. Az eszköz használata egyszerű: egy edény fölé helyezve, a félköríves tartóba helyezzük a paradicsomot. A fanyelű, két végén hengerekkel ellátott eszköz a passzírozáshoz szükséges, ezzel nyomjuk át a paradicsomot a lyukacsos fém felületen.
Szódásüveg
A szénsavas üdítőitalok már a 19. században is népszerűek voltak Európában. Hazánkban Jedlik Ányosnak köszönhető a „mesterséges savanyúvizek” előállításának eljárása, amely szódavíz, vagy szikvíz néven vált ismertté. A szikvíz elnevezés még ma is használatos, de tévedésen alapul: a szódavízhez felhasznált szénsav ugyanis nem azonos a sziksóval.
A 19. században hazánkban közkedvelt mesterséggé vált a szikvízgyártás, amelyet kisiparosok és gyárosok egyaránt műveltek. Az üveg szódásszifonok üresen visszaválthatóak voltak. Az üveg kialakítása is Jedlik Ányos nevéhez köthető. Ő jött rá, hogy a szifon aljáról egy cső segítségével kell kinyerni az italt. Ezáltal több szénsav marad a vízben. A 20. század második felében a szifonok már nem üvegből, hanem fémből készültek, a szénsavat pedig a tetejére csavarható patron adta. Napjainkban inkább a műanyag, visszaváltható szifonok vannak forgalomban, habár bizonyos vendéglátóipari helyeken ismét előfordulnak olyan üveg szifonok, amelyekből gyűjteményünkben is akad.
Mázas falitányér
A mázas tányérok a konyhák díszítőelemei voltak egészen a 20. század második feléig. Ezeket a tányérokat nem használták evésre, de formájuk ettől függetlenül nem különbözött egy hétköznapi tányérrtól. A tányérok széle is díszített, de a központi motívum mutatta meg, melyik fazekas központból, tájegységről származott a díszes edény. Jellemzően az alföldi Hódmezővásárhelyen, Tiszafüreden, Mezőtúron, valamint a dunántúli Csákváron és Tatán készültek tányérok.
A díszítést többféle képen készíthették. Írókázással, csorgatással, karcolással. A díszes felét vagy az egész tányért mázazták. A képen látható tárgyat írókázással díszítették. Az egyenletes körök kialakításához valószínűleg korongot használtak – az egyenletesen forgatott tárgyat így könnyebb volt díszíteni.
Az itt bemutatott tárgy egyike annak a gyűjteménynek, amelyet a Hermann Ottó Általános Iskola adományozott számunkra. A néprajzi és iparművészeti tárgyakat felsorakoztató gyűjteményt a szülők és a gyerekek gyűjtötték össze az évek során.
Tejeskanna
A 19. század folyamán több gyár létesült Budafokon és Tétényben, amely kapóra jött a környéken élőknek, hiszen a szőlőket kipusztító filoxéra vész után volt hol dolgozni a környékbélieknek. Herz Adolf 1905-ben alapította meg a Budafoki Zománcozott Edény-, Sajtoló és Fémárú gyárat, amely egészen a 2000-es évekig működött, többszöri átalakulás és tulajdonoscsere után. A gyár sok féle háztartási zománcterméket állított elő, amelyek a hazai háztatásokban talán még ma is fellelhetőek. Gyűjteményünkben tucatnyi különféle edény lelhető fel, ezek közül egyik a képen látható egyliteres tejeskanna. A budafoki termékeket általában az aljukon olvasható „Budafok”, vagy „Lampart” felirat különbözteti meg más magyar gyárak termékeitől.
Rókafark fűrész
A Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjteményében sok szerszám található, amely fa megmunkálására, alakítására alkalmas. Asztalosok, kádárok szerszámai között is megtalálható a fűrész. A képen látható darab nyelének kialakítása a kézhez illeszkedik. A német Fuchsschwanz szóból ered a „rókafark” elnevezés, amelyet magyarosan fukszsvancnak is említenek. Ha a szerszámra tekintünk, látható: a róka farkának széles, vége felé elkeskenyedő alakjára utal a szerszám neve. A fűrészpenge nagysága szélessége változhat – ez a darab egészen keskeny és hosszúkás. Lyukak kialakítására használható: a falemezbe először akkora lyukat kell fúrni, hogy a fűrész beférjen. A kívánt méretű lyuk széléig egyenes vágással eljutva, majd körbe haladva lehetett kivágni a nagyobb lyukat.
Gázvasaló
Előző heti szenes vasalónk után lássunk egy modernebb, gázzal működőt. A 19. században a gázvilágítás teret nyert a városokban, és ezt az energiaforrást a vasaláshoz is fel akarták használni. Ezek a vasalók is, elődjeikhez hasonlóan, öntöttvasból készültek. A vasalóba hátulról, vagy felülről, csővel vezették be a gézt. Elsősorban mosodákban és varrodákban használták. Használata nem volt egyszerű, hiszen a gázcső útban lehetett, és a láng állapotát sem volt könnyű ellenőrizni. Háztartásokban ezért úgy használták, hogy a hátulról nyitott vasalókat a gázlángra helyezték. A vasaló testébe jutó láng pedig felmelegítette azt. Mivel a vasaló folyamatos felmelegítése időigényes volt, ezért két vasalót használtak párhuzamosan, ha lehetett.
Fateknő
A fateknők egy kihalófélben levő mesterség termékei, amelyek talán napjainkban, mikor sokan készítenek otthon kenyeret, talán újra visszajönnek a divatba. A fateknők kézzel készülnek általában egy darabból vájják ki őket. A képen láthatónál nagyobb darabok vagy szögéletes formájúak is találhatóak gyűjteményükben. Ehhez hasonló teknők nélkül elképzelhetetlenek voltak a mindennapok, ha kenyérdagasztásról, -kelesztésről, vagy mosásról volt szó.
Sváb fánksütő
Tavalyi évben lakossági felhívást tettünk közzé, hogy a Magdolna Udvarban újonnan induló helytörténeti gyűjteményünkhöz tárgyakat, dokumentumokat gyűjtsünk.
Több olyan eszköz is érkezett, amely a már meglévő Barlanglakás Emlékkiállítás gyűjtőköréhez volt sorolható.
Gönczi Pálné sváb fánksütő eszközökkel ajándékozott meg minket.
A fánksütőt úgy használták, hogy a vége felé keskenyedő hengerre, csiga formában felgörgették a tésztát, amely lisztből, zsírból, tojássárgájából és porcukorból állt. A tésztát zsinórra körbetekerték a formán. A fánkokat aztán forró olajban vagy zsírban, egyesével lehetett kisütni. Így készült el a zimtkrapfen, amelyet fahéjas cukorral szórtak meg. A fánk, mint a farsangi időszak hamisítatlan étke, ma is népszerű, de talán már kevesen sütik ilyen formában és ilyen formára. Ma már inkább a kisebb, labda formájú fánkok divatosak a német nyelvterületeken.
Borotvakés
A képen látható borotvakés az egyik legrégibb darabja gyűjteményüknek: a tokon látható felirat szerint még a Monarchia idején gyártották Csehországban. A penge már lepattogzott, amely nem meglepő, hiszen rideg szénacélból készült. Ez az anyag ugyanis könnyen élezhető. A borotvakés feltalálása az angol Benjamin Huntsman nevéhez fűződik, és már a 18. század végén elérhető volt. Hamarosan tömegtermelési cikké vált szerte Európában, ezzel együtt pedig a felhasznált anyagok minősége is javult. A borotvakések népszerűsége a biztonsági borotvák megjelenésével csökkent, de napjainkban újra népszerű, köszönhetően a szakálldivat reneszánszának.
Hurkatöltő
Lakossági felhívásunk alapján úgy tűnik, hogy bizonyos tárgyak nagy számban kerültek megőrzésre a budafok-tétényi családokban. Ezek egyike a hurkatöltő, amelyből többet is kaptunk a Barlanglakás gyűjteményébe. A hurkatöltő vagy kolbásztöltő formája nem sokat változott az évtizedek során, bár napjainkban rozsdamentes acélból készül. Bemutatott tárgyunk az egyszerűbb darabokkal szemben állványra erősíthető, és a tekerés hatására tölti a húst a töltő végére rakott bélbe. Az egyszerűbb hurka vagy kolbásztöltők esetében a betöltött húst egy hengeres fával nyomják ki a bélbe.
Jelölőkörző
A kádárok munkája egybeforrott a borászattal Budafokon. A nagyobb pincék mellett általában kádárműhelyek álltak, ahol néhány mester dolgozott. Szerszámaik közül most a jelölőkörzőt mutatjuk be. Ezek a nagy méretű, fából készült eszközök vashegyben végződnek. A nyitható szár egy negyed körív mentén mozgatható, és a szükséges szögben kiékelhető. A félköríven számok nincsenek, csak rovátkák. Habár a kádárszerszámok általában szerényen díszítettek, ez a körző egészen puritán, de jó állapotban maradt meg.
A Barlanglakás Emlékkiállítás állandó tárlatának megújításán tematikusan mutatjuk be a jellemző budafoki mesterségeket, köztük a kádárok munkáját. Látogasson el hozzánk, és ismerje meg szerszámaikat, és hogy hogyan dolgoztak!
Tökgyalu
A Barlanglakás Emlékkiállítás enteriőrjei között hangsúlyos a konyha, amelyben számos tárgyat mutatunk be. Ezek közül az egyik a képen látható tökgyalu, amely gyakori kelléke volt a háztartásoknak – talán önnél is van, vagy maradt fönn egy ilyen darab.
A képen látható darab keményfából készült, két vágóéllel rendelkezik. Az alján vagy a tetején látható lyuknál fogva fel is lehetett akasztani. Ma is kapható fából készült tökgyalu, a kérdés már csak az, hogy van-e ideje a háziasszonyoknak a tökgyalulásra ebben a rohanó világban?
Sajtár
Mai tárgyunk egy modern darab, amely az 1904-ben alapított Budafoki Zománcgyárban készült (később Lampart Zománcipari Művek, illetve Lampart Budafoki Zománc Vállalat). A sajtár a lefejt tehén vagy kecsketej összegyűjtésére használt edény. A szó eredete a német sechter vagy schefferlre vezethető vissza. Eredetileg fából készült, hasonló eljárással, mint a hordók. A sajtár dongái azonban egyenesek. kialakítását, abroncsozását a bodnárok végezték. Füllel és kiöntőcsöccsel is ellátták. Az iparosodás és a gyári előállítás következménye, hogy a sajtár később már bádogból készült, amelyet zománccal borítottak. Nagyságuk változó, akár 14 liter tejet is felfoghattak benne. a képen látható tárgy tehénfejéshez használható, erre a utal a felfelé kiszélesedő forma.
Lopótök
Aki járt már pincében, bizonyára találkozott a borlopóval. A hosszúkás üvegedény formájában a képen látható lopótököt utánozza. A lopótök melegkedvelő, közepesen vízigényes növény, amelynek háziasított változatát sokan szeretik felfuttatni lugas-szerűen. Származási helye bizonytalan: Afrika vagy Ázsia, de a tökfélék közül sok az amerikai kontinensről került be Európába. Annyi bizonyos, hogy a lopótököt már az Újvilág felfedezése előtt is termesztették az öreg kontinensen. Működésének elvét Empedoklész görög filozófus fedezte fel a Kr. e. 5. században. Rájött, hogy a vízzel telített, mindkét végén kilyukasztott lopótökből nem folyik ki a víz, ha a felső nyílást befogva tartják. Igazságszolgáltatási eljárások idején ezt a klepszüdra nevezetű lopótököt használták időmérésre. A szónok addig beszélhetett, amíg a víz kifolyt a tökből.
A lopótököt elsősorban folyadék tárolására vagy – Ausztria és Magyarország esetében – bor vagy vízlopónak használták. A képen látható lopótök csak a szárításon esett túl, végeit nem vágták le. A végek levágása után a magokat ki kell szedni a kerek testből, a szárat pedig tüzes dróttal fúrták át. HA a lopótök elég nagy, egy vagy két liter folyadékot is magába tudott fogadni.
Tökféléket szerte a világban használtak folyadékok tárolására. Japánban az utazók kedvelt „társa”, gyógyitalokat is tároltak benne. Hawaii-n kávé tárolására használták. Ám nem csak az italokhoz kapcsolódik a lopótök: ebből készül a híres indiai hangszer, a szitár teste, vagy a latin-amerikai kultúrában használt rumbatök.
Csibeitató
A Barlanglakásba látogatók számára bizonyára nem ismeretlen a kéményhez kötött kecske sziluettje – az ilyen nagyobb testű állatot nem tudták a mélyudvarban tartani. Ellenben jutott hely a kisebb állatoknak: tyúkoknak, csirkéknek, akik az udvarban kaparásztak, és akár az egyik kőbe vájt odúban laktak. Etetésük, itatásuk napi feladat volt. Utóbbihoz most bemutatott tárgyunkat használták. Az iszogató madarak a lyukon dugták be fejüket, hogy a vízhez juthassanak.
Petróleumlámpa
Már kifelé tartunk a télből, de még mindig korán sötétedik, a sötétség ellen pedig egyszerűen felkapcsoljuk a villanyt. Az elektromos világítás ma már magától értetődik számunkra, de nem kell sokat visszalépnünk az időben, hogy az elektromosság és a fény hiányával szembesüljünk. A második világháború után a Budapesthez csatolt kisebb települések, melyeket kerületekké szerveztek, sok esetben nem, vagy csak részlegesen rendelkeztek elektromossággal. Ez igaz volt a 22. kerületi barlanglakásokra is. Minden bizonnyal sok helyen használtak petróleumlámpákat a világításhoz. A képen látható petróleumlámpa egy hideg levegővel égő változat. A lámpa felső részén lévő lyukakon keresztül hideg levegő áramlik be, amely keresztül megy az oldalcsöveken, és eljut a lapos kanóchoz, melyet meggyújtva ég a láng. Ennek a kialakításnak az előnye, hogy a fentről áramló oxigén dús levegő jobban táplálja és fényesebbé teszi az égést.
Mérőszalag
Már a római korban is használtak mérőeszközöket. A mérőszalagra leginkább emlékeztető eszköz egy egyszerű bőrcsík volt. A mérőszalagoknak később két fajtája alakult ki: a rövidebb, 4 méter körülire kihúzhatók. Az ilyen hosszúságú mérőszalagok általában kis tokban vannak, és egy rugós mechanizmus segítségével vissza is térnek oda.
Bemutatott tárgyunk egy másik fajta: szalagja sokkal hosszabb, nincsen zárt tokja. A kihúzott szalagot kurblival kell visszatekerni. Bár tulajdonosa nem ismert, az ilyen hosszúságra kihízható mérőszalagot elsősorban mesteremberek használhatták.
Események
Pincejárat a Barlanglakás Emlékkiállításban
2025-04-05 15:00:00Minden órában tárlatvezetéssel várja Önöket Appel Péter tárlatvezető és Érsek Lajos múzeumpedagógus.
15.00-17.00 Borbély Dóra kézműves foglalkozással várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Készítsünk házunk bejáratába üdvözlőtáblát fából, növényekből, különböző kézműves technikákkal. A tábla alapja fa lesz, amire bárki tetszése szerint írhat, festheti, díszítheti természetes alapanyagokkal. Mindenkit szeretettel várunk, aki szeret kézműveskedni, és szeretné a lakását saját kézzel készített üdvözlő táblával díszíteni.
Jegyár: felnőtt: 1000 Ft, gyermek és nyugdíjas: 500 Ft
Bemutatkozik a Barlanglakás
Budafok és Tétény történetének elválaszthatatlan részét képezik az egykori barlang- és pincelakások. Egészen a közelmúltig tömegek laktak ezekben a kényszerűségből kialakított lakásokban, nehéz körülmények között. A 20. század közepére azonban sok pincelakás fölé ház épült, az egykori kényszerlakhelyek elnéptelenedtek. Mély udvarok még láthatók a kerületben sétálva, de a lakások mára már eltűntek. Özvegy Tóth Győzőné egészen a 1960-as évek végéig használta azt a lakás, amely a Budapesti Történeti Múzeum jóvoltából kiállítóhellyé alakult. Napjainkban a fenntartó 22. Kerületi Önkormányzat és Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési központ felügyelete alatt működik a kiállítóhely, amely özvegy Tóth Győzőné szobáját és konyháját, az albérlők lakrészét és a helyi kisiparosok szerszámait mutatja be látogatóinknak. Ha teheti, jöjjön és tekintse meg ezt a Magyarországon egyedülálló kiállítóhelyet!
A kiállítóhely előzetes bejelentkezéssel látogatható. A tervezett látogatás előtt néhány nappal érdeklődjön Appel Péter tárlatvezetőnél a 06 20 447 8333-as telefonszámon.
Jegyár: 1000 Ft/fő/felnőtt; 500 Ft/fő/diák vagy nyugdíjas
Iskolai osztályok, gyerekcsoportok részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk. Programjaink 1000 Ft/fő áron érhetők el. Érdeklődni a gyonki.viktoria@klauzalhaz.hu, illetve az info@magdolnaudvar.hu címen lehet.
Média
Appel Péter tárlatvezetőnk előadása 2020-ban: | Múzeumok Éjszakája Online kiadás (2020): |
A Promontor TV interjúja Gyönki Viktória muzeológussal a megújuló | Múzeumok Éjszakája bemutatkozó kisfilm (2021): |
Múzeumok Őszi Fesztiválja: kiállításmegújításról és állományvédelemről beszélt Gyönki Viktória (2021): | Posta Ákos István interjúja Gyönki Viktóriával a barlanglakásokról, és egykori lakóikról (2022): |
A Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága által szervezett Tájházi Műhely | 2023-ban Gévai Csilla és Koródi Eszter (Fiúról Apára Program) előadásairól készített felvételt a Promontor TV: |
Topotéka fotók
Tudástár
Barlanglakások Budafokon
A Barlanglakás Emlékkiállítás Dél Budán, Budafok-Felsővároson a Veréb utcában található. Korábban az egész Veréb utcában, valamint a szomszédos Ibolya utcában is voltak mélyudvaros barlanglakások, amelyre napjainkban már modern lakóházak épültek. Nem csak Budafokra voltak jellemzőek ezek a lakóházak, nagy számban voltak barlanglakások Budatétényben és Nagytétényben is.
A tatárok betörésekor, majd a török hódoltság idején barlangokban húzták meg magukat a menekülő emberek. A bujdosás emlékét sok helynév őrzi, mint például a budafoki ún. Nagy- vagy Török-barlang, a mai Tóth József utca környékén. Itt alakították ki az első természetes barlanglakásokat azok a svábok, akik megtelepedve szőlőműveléssel kezdtek foglalkozni.
A 19. század elejére már megjelentek a kőházak és a földalatti lakások. Főként Budatétényben alakítottak ki 3-4 méter széles árkokat, amiket később fával, földdel és kövekkel fedtek be. Megjelentek a mélyudvaros barlanglakások is, elsősorban annak köszönhetően, hogy sokan kőbányászattal foglalkoztak. Budafokon a Tóth József utcától délre fekvő Kőbánya, Rókales és Verebes területén alakítottak ki mélyudvaros barlanglakásokat. Ugyan a 19. század végén még egyfajta romantikus kép élt a természetes lakóhelyeken élő emberekről, pár évtized múlva gyökeresen megváltozott a kép. A barlanglakások elsősorban egészségtelen levegőjük miatt kerültek a figyelem központjába. Hiába volt a törekvés, hogy az újabb lakások kialakítását megakadályozzák, illetve a meglévőkből kiköltöztessék az embereket, a barlanglakók száma egyre nőtt. Elsősorban annak köszönhető a tendencia, hogy Budafok és Tétény iparosodott, és egyre többen költöztek ki Budapestről. Több lakásépítési program indult el a sanyarú sorsú munkások megsegítésére, hiszen 1926-ban Budafokon 18 000 emberből körülbelül 2000 élt barlanglakásokban. Végül csak a második világháború után költöztek ki az emberek a barlanglakásokból, amelyek közül sokat gombapinceként vagy raktárként továbbra is használtak.
A mélyudvaros barlanglakások kialakítása a következő képen történt: egy-egy földterületről lehordták a földréteget, majd a kitermelt kövek helyén lévő tér oldalaiba kisebb lyukakat vájtak. Kezdetben az ilyen mélyudvaros típusú lakásokat elsősorban szőlőmunkások lakták, míg a korábban említett, barlangokba épült házakban a kőbányászok éltek. Vitatott, hogy helyes-e a mélyudvaros barlanglakásokat „barlang” névvel illetni, hiszen ezt a szót inkább természetes üregekre használnánk. A köznyelvben azonban a mélyudvaros lakásokat is barlanglakásnak hívják, de előfordul, hogy pincelakásként említik őket.
A mélyudvaros barlanglakások kialakítása többé-kevésbé egységes volt. Az udvarba lépcsőn lehetett lejutni, ahol több kisiparos és szőlőmunkás család lakott, sokszor albérlőkkel együtt. Igás állatot nem tartottak, csak kisebb jószágokat, csirkét és nyulat. Híresek voltak a kéményhez kötött kecskék, amelyekhez egy találós kérdés is kapcsolódik. „Hol lehet kéményhez kötözött kecskét látni?” A válasz szerint: Budafokon. Az albérlők voltak a leginkább nincstelenek a barlanglakók között. Gyakran csak egy szobát, vagy ágyat tudtak bérelni maguknak, ahová
aludni járhattak. Általában nem volt jellemző, hogy módos emberek laktak volna a budafoki és tétényi barlanglakásokban. Nem volt ritka, hogy hárman, négyen osztoztak egy ágyon. A berendezés minimális volt, meleget csak a sparhelt adhatott, ha este főztek. Így 10-12 fokot tudtak elérni a beltérben. Vezetékes víz vagy áram elképzelhetetlen volt a barlanglakásokban. A lakók kútból húztak vizet, amely akár több utcányira is lehetett lakóhelyüktől.
A Veréb utcai barlanglakás még az 1960-as évek közepén is lakott volt, özvegy Tóth Győzőné, Julianna közel 50 évig élt a barlanglakásban férjével. Az asszony már életében is kiállításként, emlékhelyként mutatta be a barlanggócokat. Az emlékkiállítás 1971-ben nyílt meg a nagyközönség előtt a Budapesti Történeti Múzeum gondozásában. A kiállításban az egykori lakók eredeti tárgyait mutatták be, amelyet később a helyi mesterek által használt szerszámokkal egészítettek ki. 2014 óta a kiállítótér folyamatosan megújul a XXII. Kerületi Önkormányzatnak és a Kubinyi Ágoston pályázatnak köszönhetően. Napjainkban a Klauzál Gábor Budafok Tétényi Művelődési Ház tagintézményeként működik.
A kiállítás a barlanglakók egykori életét mutatja be. Az udvar jobb odalán, Tóth Győzőné egykori hálószobájában több eredeti bútorát sikerült megőrizni. A konyha berendezése, valamint a szomszédos szobában kialakított műhely tárgyai többnyire gyűjtésből és a helyiek felajánlásaiból kerültek a kiállítótérbe. A műhelyszoba gyűjteményén keresztül régi, kihalófélben lévő mesterségek tárgyait tekinthetik meg a látogatók. Külön helyiségekben, az udvar bal oldalán látható az albérlők lakóhelye, valamint egy vízgyűjtő és egy kamra.
Kapcsolat
A Barlanglakás Emlékkiállítás fenntartója a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ.
Cím: 1222 Budapest, Veréb u. 4.
A kiállítóhely előzetes bejelentkezéssel látogatható március 1-től október 31-ig.
A tervezett látogatás előtt néhány nappal érdeklődjön Appel Péter tárlatvezetőnél a 06 20 447 8333-as telefonszámon.
A kiállítóhely szakmai felelőse Gyönki Viktória történész, muzeális gyűjteményi referens. Kapcsolat: 06 20 424 9280 vagy gyonki.viktoria@klauzalhaz.hu.
Iskolai osztályok, gyerekcsoportok részére múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk. Programjaink 1000 Ft/fő áron érhetők el. Érdeklődni Érsek Lajos múzeumpedagógusnál lehet az info@magdolnaudvar.hu címen.
Facebook: https://www.facebook.com/barlanglakasemlekmuzeum